Bár a vaníliát csak nyolc hónapig érlelik. Mindenre hatással van, amibe belekerül, nálunk egy rúddal kristálycukrot nemesít.

A terhesség 3x3 trimeszter, ha három gyerek a terv a boldog életre. Azt mondják mindegyik egyedi. Én még csak az első gyerekem kilenc hónapjáról tudok beszámolni. 

Az első 12 hétben hihetetlen ahogy a szinte láthatatlan pontocska, kész mini ember lesz. Április hónap egyik napján hajnali fél öt körül épp ülök az autómban, félálomban hajtok a gyorsforgalmin a reptér felé, amikor érzem, hogy a méhemben őrzött kis lény szive először dobban. Azután teljes lesz újra az összhang Anya és lánya között. 

A kisasszony érezhetően gyakororlja a jóga poziciókat a pocakomban, ekkor már 19 hete szimbiozisban élünk. Egyszer olyan különleges kitartott formát próbált, amitől azt hittem rögtön ki is rúgja a hasfalam. Megkértem kegyelmezzen Anyjának és bírja még ki, míg a kinti világban több helye lesz. 

Hiába mentük Apukával, immár nagy hassal, a speciális három dimenziós ultrahangra, ahol azt ígérték megláthatjuk a kis kincs arcát. Noémi baba nem kívánta mutogatni magát, azt üzente kitartás, majd ha itt az ideje, akkor láthattok. 

Igen fantasztikus, csodás darab az én kicsike kis lányom! 

Ilyen időben jól esik, és itt egy kis olvasni való. A szereplőt  - kitalált - bátoríthatná egy kis kardamon.

Hú péntek 13-a van, borzalmas volt ez a hét is - a gyerek beteg, a főnököm még az élő fába is beleköt, ami én voltam számára a héten - már már számoltam a perceket, hogy hétvége legyen. De vége a hétnek, még a metró is időben itt lesz, még 20 másodperc és felszállhatok, de jó lenne, ha lenne elég hely, hogy leülhessek, mert már fáj a lábam az egésznapos magassarkú viseléstől, meg egyébként is megérdelmem egy ilyen hét után azt a 10 perc pihenőt… felszállok, arra jobbra látok egy helyet, csak ne foglalja el senki, stipi stop az enyém, szusszanok egyet, még a szememet is fáradtan becsukom, és elképzelem, de jó lesz otthon egy kád meleg fürdő egy jó pohár bor és csend, béke, erre vágyom csak nyugalom. 

Várjunk csak mintha valaki sirdogálna, de csak olyan csendben, hogy senki se vegye észre. Az a kislány ott velem szemben, ő az. Pedig olyan kedves arca van apró vöröses szeplőkkel, gyönyörű méz színű haja van - én is mindig ilyenről álmodtam. Talán valamelyik elit iskolába járhat, mert amolyan egyenruha van rajta, de az nem lehet, akkor miért ülne itt a metrón… De mi baja lehet egy tizenéves gyereknek, hisz olyan fiatal még, nem tud még semmit az életről, talán plátói szerelem, vagy rossz jegyet kapot az iskolában. Oda menjek megkérdezzem mi a baj, és mégis mit kérdezzek tőle, hogy nem legyek sablonos, és ciki egy mai tizenévesnek… valaki más nem látja, hogy az a gyerek ott sír, hahhooo valaki más… nem, senki nem figyel, senki nem lát, mindenki a telefonját nyomkodja, vagy látszólag újságot olvas valamilyen tableten, vagy csak bambul maga elé.. .akkor rajtam a sor, de hisz három perc és leszállok, mit tudnék addig mondani neki… ugyan már az én életem is katasztrófa, nem lennék hiteles neki…. na jó mégis szegény olyan szomorú, fénytelen az arca… nagy levegő, bátorság, kelj fel és menj oda, adj neki egy zsepit legalább, vagy simogasd meg… oké oké …. itt kell leszálnom, majd csak lesz valaki más….

Gyorsan összedobok valamit vacsorára még a megérlemelt kényeztetés előtt, mondjuk paradicsomos tészta, az jó gyorsan kész és egyébként is imádom az olasz konyhát. A tv a háttérben mindig szól, most is, mikor megáll a lélegzetem is mert a ma látott kislány képét látom a képernyőn, alatta kiírva, hogy eltűnt és keresik…. odarohanok és felhangosítom a készüléket, azt mondják a vádak szerint az egyik tanára fajtalankodott vele, a szülei külföldi diplomaták zokogva kérik a segítséget, ha valaki látta, az szóljon… 

Biztos, hogy az ő volt, mi is a telefonszám… keresem a neten és már telefonálok is, gyorsan egy levegőre elhadarom, amit tudok, és nagyon remélem segíthettem, és még időben…. aztán megiszom a pohár bor helyett egy vagy két pohár whisket és benyitok a kislányom szobájába, potyognak a könnyeim, mikor látom békésen alszik, és hallom a szuszogását….csak csendben nehogy felkeltsem…

Erő, bátorság, hogy megmutasuk magunkat a világnak. Érdekes, hogy bors nélkül már szinte nem készül étel. 

Vasárnap este van, Nono már mély álomvilágba merült szobájában, férjem segít a holnapi előkészületekben, én meg írok. Ma fejeztem be a két napos író születik tanfolyamot, rengeteg élménnyel gazdagodtam ebben a kétszer kilenc órában. Terápiára leltem, kiírom magamból. 

Bár a "házi feladat" szerint csak kedden kellene blogot indítanom, hogy itthon se hagyjam abba az írást, de miért ne ha kedvem lelem benne. 

Ma végre volt egy félórám, hogy kedvenc időtöltésemmel foglalatoskodjam - olvastam. Észrevettem magamon, hogy máshogy állok a könyvekhez, mintha jobban értenék hozzájuk, mostmár, hogy én is bontogatom szárnyaimat, és írni próbálok. 

A legújabb Coelho könyvben Linda, a főhősnő unja unalmas életét, véleménye szerint nincs kihívás benne, ezért nem érzi  önmaga fontosságát sem. Megvilágosodtam, igazi aha élmény kerített hatalmába, lehet ebben valami, egyre többször látni, hallani életunt fiatalokat, akik a drogok világába menekülnek. De jó nekem, hogy életem egyik fő karaktere az Apám, mindig ad valami feladatot. Bár sokszor elégnek érzem, de megoldom, mint mindent :)

Ki tudja hol lennék, ki lennék, ha nem csalja meg Anyámat öt éves koromban. Nem töri derékba Anyám gerincét, életét a vizicsúszdán. Mi lett volna, ha időben bevallja, hogy féltestvérünk született, és nem csak kész tények elé állít. Ha nem kergeti a saját vélt boldogságát és repül egyik virágról, a másikra. Majd harmic év korkülönbséggel nem ajándékoz nekem egy új feladatot, még egy testvért. Egy igazi kedves, szeretni való eltévedt figura az életem könyvének lapjain.

Remélem mielőbb megtalálod a békéd, és végre a belső boldogságod Édesapám!